elnyomva.

Éreztétek már magatokat úgy, hogy ott vagytok valahol, de mintha csak szellemek lennétek? Külső megfigyelő! Ez vagyok.

Ez az egész valahol 2014 első negyedévében kezdődhetett. Ekkor jelentették be, hogy lesz egy kistesóm. Micsoda öröm! 

Mindig is egyedüli gyerek voltam és így is nevelkedtem. Szerettem a középpontban lenni és még most is néha szeretnék.

Lehet most ezt egy hisztizésnek felfogni, de hidd el nem az. A helyemben te aki olvasod is ugyan így éreznél.

Megvan az az érzés amikor, ha elcsesződik valami, akkor mindig téged okolnak érte? Na, én most ebben a szituációban élek 3 és fél éve. 

Ezt még tetőzi az is, hogy kurvára el vagyok nyomva és nagyon is le vagyok szarva. Most nem az érdekel, hogy ő sokkal több dolgot kap meg, mert nekem is mindenem megvan. Sőt...

Inkább a figyelemben érzem a hiányt, de abban nagyon. 

"Miért nem vagy velünk? Miért vagy állandóan a szobádban? Olyan, mintha nem is a mi családunkhoz tartoznál?"

Tudod miért? Hát azért baszki, mert amikor ott vagyok akkor az van, hogy az édes drága testvérem jajj mit csinál, meg milyen aranyos stb.

Ma is. Kihívom az egyik rokonom, hogy legyen itt meg beszélgessünk stb. Erre nem elkezd a tesómmal foglalkozni. Tudod miért? Mert azt hiszi a kis hisztis(mármint a tesóm), hogy ő a világ közöbe meg minden. 

Na ebből rohadtul elegem van.

Azoknak az embereknek akik ezt nem élik át elmondom, hogy rohadtul irigyellek titeket és élvezzétek ki!

Ja és akkor még azt kapom, hogy miért nem vagyok kedvesebb a tesómmal és miért nem foglalkozok vele? 

Hát azért, mert ebből rohadtul elegem van. Egyszer kinyögi, hogy 

"Zsombi gyere játszani!"

Aztán már rögtön én vagyok a faragatlan bunkó, aki leszarja a testvérét...

Anyunak: Tuom, hogy nem könnyű és nem téged okollak. Te mindig próbálsz időt szakítani rám és közös programokat szervezni. Köszönöm!

Nagyszüleimnek: Köszönöm, hogy mindig ott vagytok és bármi van ti mindig támogattok és előnybe tudtok helyezni és tudtok rám mindig időt szakítani!